Oktatóink

B. LAWANI Alex

B.LAWANI Alex

akkreditált delegációs, protokoll- és szinkrontolmács, multikulturális kommunikációs szakértő, INTERLEXCommunications® alapítója

1994 óta delegációs, protokoll- és szinkrontolmács, akkreditált NATO tolmács, a Honvédelmi Minisztérium protokoll tolmácsa.

1998-ban alapította sikeres vállalkozását az INTERLEX Communications Kft-t, melynek azóta ügyvezetője is egyben.

2000 óta az i2i Group vezetője; 2005 és 2009 között a LexKoan Communications –egyben a Publicis PR ügynöksége – társügyvezetője; PR és kommunikációs szakember. Interkulturális kommunikáció témában előadó a Kodolányi János Egyetemen és a SZOFT szervezésében megvalósuló tolmácsképzésben.

2007 óta konferanszié, vitavezető és narrátor, 2013 óta konferenciatolmácsok fejlesztését és képzését segíti mentorként, jelenleg hét állandó és több eseti mentorált kollégával dolgozik, 2022 óta az általa kezdeményezett „a KöR” keretén belül.

AIGNER Ivan

egyetemi oktató, előadóművész, kommunikációs és marketing tanácsadó, nemzetközi kapcsolatok elemző, diplomáciai újságíró

Széles körű érdeklődése és az élethosszig tartó tanulás iránti elköteleződése révén kompetenciáit nemzetközi és hazai közegben egyaránt folyamatosan bővíti és fejleszti. Közgazdasági, vállalatmenedzsmenti és nemzetközi kapcsolatok szakirányú egyetemi képesítései mellett több évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a diplomácia, az előadóművészet, a kommunikáció, a marketing és a rendezvényszervezés területén, amelyek mindegyikében hasznosítani tudta magas szintű idegennyelv-tudását (angol, francia, német).

Biztonság- és neveléstudományi doktori tanulmányai során Szingapúr-fókuszú multidiszciplináris (digitalizáció, egészségügy, fenntarthatóság, geopolitika, oktatás) kutatást, ezzel párhuzamosan pedig digitális higiéniával, marketinggel, rendezvényszervezéssel, illetve sport- és egészség-digitalizációval kapcsolatos egyetemi oktatási tevékenységet folytat.

Oktatási szakterületek magyar nyelven: Interkulturális, marketing, vállalaton belüli és üzleti (külső) kommunikáció, nemzetközi kapcsolatok, prezentációs technikák, rendezvényszervezés

Oktatási szakterületek angol nyelven: Corporate, Intercultural, and Marketing Communication, Event Management, International Relations, Presentation Techniques

Tagságok

  • Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület
  • Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI)
  • Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
  • MNB Oktatási Klub
  • Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ)

BALÁZS Amand Tibor

Vállalkozó Menedzser Mérnök, Sportszervező menedzser, Projektvezető, Operatív vezető

1998 óta a sport területén, sportolóként, sportegyesületi alapítóként és elnökként, kerékpáros edzőként és sportesemény szervezőként vállalt szerepet.
Hazai és nemzetközi sportesemények teljeskörű szervezője, projektvezetője, operatív vezetője, televíziós adás gyártás vezetője.
Főbb események és betöltött feladatkör:
Tour de Hongrie, 2018-tól Operatív vezetője és televíziós adás gyártás vezetője.
Giro d’ Italia Grande Partenza 2022, Operatív vezetője,
FINA VB 2022 Duna aréna Venue menedzsere,
Atlétika Világbajnokság 2023, a létesítmény üzemeltetéssel és rendezvényszervezési területekkel együttműködve a lebonyolítás gördülékenységének biztosítása.

Oktatási szakterületek:
Hazai és nemzetközi sportesemények szervezése, Sportesemények Operatív irányítása, Rendezvénybiztosítás szervezése, Televíziós adásgyártás.

Prof Dr Borbély AttilaProf.dr. habil BORBÉLY Attila Phd, MBA

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági-és Menedzsment Tanszékének professzora.

Korábban (2008-2016) a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottsága elnöke/társelnöke (2010-2016). Jelenleg a Magyar Torna Szövetség elnökhelyettese, a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Országos Szabadidősport Szövetsége elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság Tiszteletbeli Tagja. Tizenöt évet töltött el a biztosítási szakmában különböző vezető pozíciókban. (ARAG Jogvédelmi Biztosító Zrt, elnök-vezérigazgató 2001-2004, Allianz-Hungária Biztosító Zrt. Vezérigazgató-helyettes, Igazgatósági tag 1996-2001, ÁB-AEGON Biztosító Rt. igazgató 1990-1996)

Oktatási szakterületek:
sportökonómia, sportpolitika, nemzetközi kapcsolatok, sportdiplomácia, biztosítás, sportbiztosítás.

Deregán GáborDEREGÁN Gábor

divízióvezető, sport diplomata

1998-tól kezdődően több, mint tíz évig japán multinacionális vállalatoknál, a Suzuki gyárnál, valamint a Toyotánál dolgozott kereskedelmi és marketing területen. A viselkedéskultúrát, a precizitást és a munkamorált ázsiai kollégáitól sajátította el. Pedagógusi, kommunikációs és sportjogi szakokleveles sportszakember végzettséggel rendelkezik. Évek óta foglakozik sportdiplomáciával, hazai rendezésű sporteseményeken a nagykövetek, diplomaták vendéglátója. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség korábbi, a MOB Fair Play Bizottságának jelenlegi kommunikációs vezetője. Főállásban a Külgazdasági és külügyminisztérium háttérintézményénél a magyar sport nemzetközi promóciójáért felel.

 

Oktatási szakterületek:
nemzetközi marketing, brand management, promóció, kiállítás szervezés, sportdiplomácia

FEKETE Gábor

protokoll szakértő, műsorvezető, média és kommunikációs tanácsadó

2009-ben végzett protokoll és rendezvény szaktanácsadó szakon, illetve szóvivő kommunikációs vezető és beszédíró mesterszakon.

Az eltelt több mint egy évtized alatt folyamatosan tart előadásokat protokoll és kommunikációs területen. 2014 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója közszolgálati protokoll szakirányon, közszolgálati protokoll és rendezvényszervezés tantárgyakat tanít.
A Kodolányi János Egyetemen 2018 óta oktat tárgyalástechnika, közszolgálati protokoll, illem etikett és retorika tantárgyakat.

Az Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete alapító tagja, médiakommunikációs elnökségi tanácsadója, aki folyamatosan támogatja a szervezet misszióját, többek között a Protokoll és diplomáciai kiállítás hatvani állomásának előkészítési, és az önkormányzat számára tartott pro bono oktatási feladatait végezte. Protokolltudását többek között műsorvezetőként, rendezvényszervezőként, valamint TV és rádiós műsorvezetőként szerzett tapasztalataira építve adja át.
Oktatási szakterületek:
önkormányzati protokoll, kommunikáció, közszereplés, rendezvényszervezés

Dr. HOSSÓ Nikoletta Ph.D

Sport és egészségtudományok doktora, PTE ETK EDI
c. egyetemi docens, KJE
protokoll és nemzetközi kapcsolatok elemző, gazdasági és társadalomtudományi szakfordító, sportdiplomáciai tanácsadó

  • oktató, Magyar Diplomáciai Akadémia, KKM
  • protokolltanácsadó, 4iG Holding
  • alapító elnök, Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete
  • tulajdonos ügyvezető, Európai Protokoll Központ Kft.
  • alapító tag, Protokoll Világszervezet (OMP)
  • alapító tulajdonos, World Protocol Magazine
Protokoll- és vezetői tapasztalata sokrétű: az egyéves protokoll és nemzetközi kapcsolatok, illetve a sportprotokoll és nemzetközi sportrendezvények szakembere egyetemi szakirányú továbbképzési szakok alapítója és oktatásszervezője, a Protokoll és diplomácia kiállítás ötletgazdája és kurátora, a Diplomácia és protokoll c. egyetemi verseny kezdeményező főszervezője, a World Protocol Matters c nemzetközi konferenciasorozat ötletgazdája és főszervezője, a 2022.évi Országos Protokolldesszert-verseny ötletgazda főszervezője, az “11 May World Protocol Day” – “Protokoll Világnap május 11”globális szakmai kezdeményezés ötletgazdája.
20 évnyi hazai kormányzati és civil szektorban szerzett magas szintű állami- diplomáciai és kiemelt hazai rendezésű sportrendezvények protokolljának (legutóbb az atlétikai világbajnokságon protokoll és nemzetközi kapcsolatok igazgatójaként felelt többek között kiemelt állami delegációkért és szervezte meg Albert monacói herceg budapesti programját, mint liaison officer), valamint kiemelt nemzetközi konferenciaszervezési tapasztalatának köszönhetően több mint 10 év egyetemi szintű oktatás, valamint hivatali és céges tréningek mellett számos hazai és angol nyelvű tanulmány, továbbá 6 önálló szakkönyv szerzője. Legutóbbi, hatodik könyve 2020-ban jelent meg Protokolltolmácsolás címmel, melynek ajánlóját Benkő Tibor honvédelmi miniszter írta.  Publikációi: https://europrotokoll.hu/protokoll-konyvek/
Sikeresen megvédte disszertációját protokoll és diplomácia témában, mely az első ismert doktori értekezés hazai és nemzetközi szinten egyaránt; a kutatás fókusza a magyar sportdiplomácia és sportprotokoll.
Fokozatszerzési eljárása 2023. 10.10-én zárult a PTE Egészségtudományi Doktori Tanács támogató határozatával.

Részletes bemutatkozó a szakmai portfolióban

Oktatási szakterületek:
illem, etikett, protokoll, rendezvényszervezés, konferenciaszervezés, sportrendezvényszervezés, sportprotokoll, állami protokoll, miniszteri szintű delegációs programok, angol nyelvű kommunikáció, levelezés, dipomáciatörténet, diplomáciai protokoll, idegenvezetés, kísérő protokoll rendezvények, díszétkezések.

HEIM Gábor

Rendezvényi protokollszakértő, rendezvényszervező

Rendszer és folyamatszervezői végzettséggel, 18 év prémium autóértékesítésben vezetőként eltöltött év után kezdte a rendezvényszervezést. II. János Pál pápa 1996-os pannonhalmi látogatásának előkészítése kapcsán került a mély vízbe. Azóta számtalan esemény, nemzetközi partnertalálkozó, bál, színházi előadás, koncert, kampány lebonyolítását irányította.
Több mint tíz éve tart előadásokat biztosítótársaságoknál, bankoknál, cégeknél viselkedéskultúra és protokoll témákban. 2020 óta az MCC Fiatal Tehetség Program, az Egyetemi Program, valamint a Roma Tehetség Program meghívott előadója Magyarországon, illetve Kárpátalján.

Oktatási szakterületek:
Viselkedéskultúra, etikett, protokoll, rendezvényszervezés
.

KARGER KOCSIS LászlóKARGER KOCSIS László

sportdiplomáciai főtanácsadó, ny.protokollfőnök

2016-ig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságán, illetve a minisztérium elődszervezeteinél professzionális szinten látta el protokollfőnökként és sportdiplomáciai főtanácsadóként a hazai és nemzetközi sportrendezvények, sportdiplomáciai események szervezési, lebonyolítási feladatait. 1971-ben az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalatnál kezdte pályafutását, majd 1977-1999 között az Országos Testnevelési és Sporthivatal kötelékében dolgozott protokollfőnökként, osztályvezető, főosztályvezető-helyettes beosztásokban. 1999 és 2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályát vezette. A hazai sportért, a sportprotokoll, sportdiplomácia területén végzett kimagasló szakmai tevékenységéért több alkalommal is részesült sportszakmai és állami kitüntetésben.

Legutóbb 2016-ban a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozatának kitüntetését vehette át. 1994 óta a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének tagja, 3 éven keresztül elnöke, 2009 óta a Nemzetközi Ceremónia és Protokoll Szövetség (OICP) alelnöke.

Oktatási szakterületek:
Sportdiplomácia, sportprotokoll, belföldi és nemzetközi sportrendezvények, olimpiák szervezése, olimpiai protokoll, vendéglátási alkalmak szervezése, gasztronómiai ismeretek, általános viselkedéskultúra, üzleti protokoll, tárgyalástechnika, állami, hivatali és diplomáciai protokoll.

Dr. habil. KÁDÁR Judit Ágnes Ph.D

egyetemi docens, nemzetközi kapcsolatok igazgató, nyelvtanár és vizsgáztató, tolmács, üzleti coach, kommunikációs és nemzetköziesítési szakértő

Dr. habil Kádár Judit a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (MTSE) nemzetközi kapcsolatok igazgatója és a Sportmenedzsment Tanszék egyetemi docense.
Évtizedek óta tanít amerikai és kanadai kultúratudományt az Egyesült Államokban (GCSU, UNM) is, valamint kurzusokat a Pannon Egyetemen és az ELTE-n. valamint üzleti kommunikációt és tárgyalástechnikát oktat az MTSE-n.

Kiadta a Critical Perspectives on English-Canadian Literature (1996), Going Indian: Cultural Appropriation in Recent North American Literature (2012) és Ethnic Positioning in Southwestern Mixed Heritage Writing (Lexington, 2022) című köteteket, valamint közreműködött a The Routledge Companion to Native American Literature (2016) című kötetben.

Aktív Fulbright-alumna, az MTSE angol nyelvű Sportdiplomáciai programjának vezetője.

Oktatási szakterületek:
üzleti kommunikáció, tárgyalástechnika, nemzetközi kapcsolatok, amerikai és kanadai kultúrtudomány, angol szaknyelv, coaching, menedzsment

 

dr. KORMOS János

tanár, tréner

1984-2007 között a Belügyminisztérum, illetve a Budapesti és az Országos Rendőrfőkapitányság állományában bűnügyi, bűnmegelőzési, illetve békefenntartói területeken teljesített szolgálatot. Diplomáit a Rendőrtiszti Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán, valamint a Kodolányi János Főiskolán szerezte. 1996-tól több tréninget tartott önismereti, életvezetési, kommunikációs és konfliktuskezelési ismeretekkel kapcsolatban. Békefenntartói szolgálatot teljesített a Multinational Force and Observers kötelékében (1995-96) Egyiptom és Izrael területén. Az ENSz International Police Task Force állományában (1998-99) emberjogi ügyek vizsgálatát felügyelő, valamint a választások tisztaságát ellenörző tisztként dolgozott Bosznia-Herczegovinában. A Belügyminisztérum tárgyaló delegációjának tagjaként 2000-2006 között részt vett több nemezetközi, illetve ENSz tárgyalás előkészítésében, lebonyolításában. A 2017. évi Vizes Világbajnokságon az elit és szenior műugrás, valamint az óriástoronyugrás versenyigazgató-helyettese volt. Oktatási tevékenység: a BM Bűnmegelőzési Akadémia minősített oktatója (2005), a BME KJK szervezésében kommunikáció és konfliktuskezelés témákban óraadó, jelenleg a BMSzC Than Károly Ökoiskolájában kommunikáció, jogi és rendészeti szakmai ismeretek tantárgyak oktatója. A Magyar Kriminológiai Társaságnak 1996 és 2006 között, a Magyar ENSZ Társaságnak 1998-2008 között a tagja.
A drogprevenció területén végzett tevékenysége elismeréseként megkapta Little Rock (Arkansas, USA) város díszpolgára, valamint Arkansas Utazó Nagykövete címet 1996-ban. Végzett tevékenysége elismeréseként a belügyminiszter köztársasági címmerrel ékesítetett aranygyűrű jutalomban részesítette.

Oktatási szakterületek:
interkulturális kommunikáció, konfliktuskezelés, mediáció, önismeret, tárgyalástechnika, sportrendezvények szervezése, biztonsága, sportdiplomácia, protokoll

KOSARAS Renáta

sportkommunikációs stratégiai tanácsadó, sportdiplomáciai szakértő.

A Magyar Sport Üzleti Szövetség alapítója, jelenleg elnöke. A Magyar Atlétikai Szövetség Kommunikációs és Marketing igazgatója.

Több, mint 20 éve foglalkozik sportkommunikációval és spormarketinggel. Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi sportesemény és sportprojekt kommunikációs vezetője. (Nitro Circus, Magyar Everest Expedíció, Magyar Déli-Sark Expedíció) 2022-ben a 19. FINA Világbajnokség Budapesti Szervező Bizottságának tagja, az esemény Sportszponzosációs vezetője. Az elmúlt években számos egyéni sportoló, sportcsapat és sportszervezet marketing és kommunikációs tanácsadója.

Hazai és nemzetközi sporttematikájú konferenciák előadója, hazai egyetemek meghívott óraadója.

A Magyar Testnevelési Egyetem MTSE angol nyelvű Sportdiplomáciai programjának Sportmarketing tantárgy felelőse.

Egyéni képzésben a Sportmarketing Base Kurzus létrehozója. Egyetemi képzésben a “Sportmarketing – kommunikációs szakember” szakírányú képzés kidolgozója. Felnőttoktatásban az “Autó-motorsport sportkommunikációs szakember” képzés kidolgozója és oktatási vezetője.

Tagságok:
Magyar Sport Üzleti Szövetség, elnök
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, Média bizottság tag
Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete, tag

Oktatási szakterületek:
sportkommunikáció, sportmarketing, sportszervezés, sportszponzoráció

Brainel MEHANDIBrainel MEHANDI

oktató, előadó, a Bespoke Magazin alapító – főszerkesztője

Brainel Mehandi – a klasszikus öltözködési stílus elismert szakértője. Több mint 10 éve foglalkozik a professzionális megjelenés normarendszerének közvetítésével. Privát tanácsadóként diplomaták, üzletemberek és közéleti személyiségek egyaránt kivételes bizalommal fordulnak hozzá.
Előadóként multinacionális cégek, pénzintézetek és biztosítótársaságok mellett, rendszerint minisztériumok és kormányhivatalok részére is tart előadásokat, workshopokat. 2011 óta a Szegedi Tudományegyetem stíluskommunikátor szakának oktatója. Korábban a Gentleman Magazin stílusrovatának vezetője, jelenleg a Bespoke Magazin alapító – főszerkesztője. A Mehandi Bespoke csúcsszabósági szalon alapító tulajdonosa, a márka kreatív igazgatója.

Oktatási szakterületek:
Harmónia és hitelesség a személyes imázskommunikációban; A professzionális megjelenés normarendszere; Szabályok, szokások, előírások, elvárások az üzleti/hivatali megjelenésben; A professzionális megjelenés nemzetközi stílusképletei; A jól szerkesztett üzleti/hivatali alapruhatár összetétele; A professzionális öltözködés minőségrendszere; A szakmai beosztással harmonizáló megjelenés irányelvei; Dress Code – az öltözködés hierarchiarendszere.

 MILASSIN Ákos

egyetemi diplomás sportmenedzser és rekreáció irányító, tanársegéd, doktorandusz, Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Pályafutása során civil sportszervezetek menedzsmentjében szerzett komoly tapasztalatokat. 5 évig volt ügyvezető igazgatója a Kispesti Sport Nonprofit Kft.-nek és 1 évig a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség szabadidősport vezetői posztját is betöltötte. A szervezet szabadidősport bizottságának jelenleg is a tagja.

Sok éves tapasztalattal rendelkezik a sport- és egyéb rendezvényszervezés területén. Rendszeresen dolgozik projektmenedzserként kisebb és nagyobb eseményeken egyaránt, melynek során a rendezvények protokolltevékenységét is rendszeresen ellátja.

Jelenleg a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete alelnöke.

Jelenleg doktori fokozata megszerzésén dolgozik, kutatási témája az önkéntesség kiemelt hazai rendezésű sporteseményeken, a szabadidősportban és egyéb sportszervezetekben.

Oktatási szakterületek:
rendezvényszervezés, sportrendezvények, önkéntesség, sportmenedzsment, rekreációszervezés.

Dr. Sólyomfi Andrea Hanna Ph.D

Diplomáciai és stratégiai tanácsadó, Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere, civilbiztonsági referens, okleveles emberi erőforrás tanácsadó, individuálpszichológus tanácsadó, karriercoach.

Tanulmányait Zürichben, Bécsben, Bostonban és Budapesten végezte. Doktori fokozatát – summa cum laude minősítéssel – a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gazdaság- és Regionális Tudományok Doktori Iskolában szerezte. Tréneri, személyiségfejlesztő csoportvezetői tapasztalata hazai és nemzetközi környezetben több, mint 8000 óra. 10 éves oktatói gyakorlatot több hazai és külföldi felsőoktatási intézményben szerzett. A Budapesti Gazdasági Egyetem főállású adjunktusa. Hazai és nemzetközi cégek menedzsmentjének tanácsadója, közel 25 éves szakmai tapasztalattal.

Kutatási területei: a kommunikáció különböző területei, mesterséges intelligencia, biztonságtudatosság, turizmusbiztonság, Afrika-kutatás. Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájához tartozó Afrikakutató Intézet kutatója. Társadalmi szerepvállalás: 2017-től a Jelen-Lét a Társadalomért Egyesület alapító elnöke.

Oktatási szakterületek magyar nyelven: nemzetközi tárgyalástechnikák, interkulturális kommunikáció, diplomácia,  szakdiplomáciák, biztonságpolitika, emberi erőforrás menedzsment, menedzsment, interkulturális menedzsment, stratégiai menedzsment, vállalati és üzleti stratégia,
reklámszociológia, marketing, marketing kommunikáció, üzleti szimuláció

Oktatási szakterületek angol nyelven:nyelven: Diplomatic studies, Diplomacy of policies, History of Hungary and EU, Hungary and the EU Security Policy, Cultural tourism and sport tourism, Tourism and terrorism, Hungarian Music and fine arts, Marketing communication.

Dr. TÖRÖK Róbert

történész-főmuzeológus

2002 és 2007 között az ELTE BTK Történelem szakát végezte el, 2003 és 2007 között az Új- és legújabbkori történeti muzeológia szakot fejezte be, ahol kitüntetéssel végzett. 2009-ben kezdte meg az ELTE BTK PHD képzését a Történelemtudományi Doktori Iskolában a történelem segédtudományai programon, ahol a 2017-ben megvédte disszertációját. A Skanzen MOKK keretén belül elvégezte a múzeum vezetői ismeretek felsőfokú szakképzést.
2007-től történész- segédmuzeológusként dolgozik a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, 2009-től muzeológus, 2012-től igazgatóhelyettes a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Itt a kereskedelemtörténeti tárgyi és a numizmatikai gyűjtemény vezetője, kutatószolgálatot lát el és szaktanácsokat ad műtárgykölcsönzési és egyéb szakmai ügyeket intéz, szakértőként tevékenykedik.

Kutatási és oktatási területei:
újkori kereskedelem- és ipartörténet, cégtörténet, fotótörténet, genealógia, történelem segédtudományai, muzeológia.

VOJNITS Bálint

nemzetközi sorozatvállalkozó, üzletember, startup mentor, executive coach

Az elmúlt 20 évben több mint 170 változásmenedzsment projektet vitt sikerre nemzetközi szintéren, 6 különböző országban, 5 különböző nyelvi és társadalmi kultúrában. 2001-ben megalapította a Human Value International-t, mely 2005-re Európában vezető szervezetfejlesztő és fejvadász céggé nőtte ki magát. Akkreditált executive és business coachként több mint 7000 karrier-interjút csinált szakemberekkel, cégvezetőket és sikeremberekkel a világban.

Online vállalkozóképző magániskolát alapított, akkreditált és menedzselt budapesti székhellyel.

2015-ben ösztöndíjat nyert a Szilícium Völgyben a Stanford Technology Venture Launch Programba (Menlo Park). 2016-ban San Franciscóban a világ top 3 online marketing iskolájának egyikében Growth Marketer diplomát szerzett, ahol az adatvezérelt (data-driven) online marketing legjelentősebb képviselői – a Facebook, Uber, Aribnb, Indeed, és további technológiai világmárka – vezető menedzserei tartottak tréningeket. Ennek eredményeképp a Nasdaq Entreperneural Center egyik alapító executive coach-a lett.
Szakmai háttere bővebben: https://www.vojnitsbalint.hu/post/online-es-egyeb-vallalkozasaim

Oktatási területek:
vállalkozások hatékony online piacra lépése, fenntartható vállalkozás-fejlesztés, befektetői tőkekezelés, saját adat alapú online növekedési keretrendszert, adat alapú döntéshozatali módszerek

VADÁSZ Linda

Tolmács és fordító végzettséggel, valamint európai uniós akkreditációval rendelkező konferenciatolmács, szakfordító.

Sokszínű fordítási és tolmácsolási tapasztalatát többek között magyarországi francia intézményekben (Magyarországi Francia Nagykövetség, Francia Intézet stb.) és az Európai Unió brüsszeli, strasbourgi és luxembourgi intézményeiben (Európai Parlament, Európai Unió Tanácsa, Európai Unió Bírósága stb.) szerezte.

A Magyarországi Francia Nagykövetségen a tolmácsolás és a fordítás mellett sajtóattasé helyettesi feladatokat is ellátott.

A BME Tolmács-és Fordítóképző központjának óraadó tanára.

Munkanyelvei a francia, az angol és az olasz.

Oktatási területek:
szinkron- és konszekutív tolmácsolás, protokolltolmácsolás, tolmácsolás az Európai Unió intézményeiben

 

ZSOLNAI Tamás ezredes

Hivatásos katona. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD), 32. Testőrezredének parancsnoka.

Katonai pályáját honvédtisztté történő avatásával kezdte 1999-ben, ezt követően a tiszti parancsnoki lépcsőt végigjárva látta el beosztásait jelenlegi és jogelőd alakulatánál – a 32. Budapest Őr- és Díszezrednél, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegységnél – és azok alegységeinél. Több mint 23 éves tapasztalatot szerzett katonai alegységek vezetésében szakasz- és századparancsnokként, zászlóalj törzsfőnökként, zászlóaljparancsnokként, ezred szintű parancsnok-helyettesként, dandár megbízott törzsfőnökként.
Beosztásai ellátása során fő feladata a végrehajtó állomány felkészítése, a katonai protokolláris és díszelgő tevékenységek tervezése, szervezése, a feladat tevékeny végrehajtása volt. Jelenleg is aktívan vesz részt az állami és honvédségi (katonai) protokolláris, valamint díszelgő feladatokban. Vezetésével a 32. Testőrezred hajtja végre többek között a hazánkba látogató állam- és kormányfők, nagykövetek, védelmi miniszterek, vezérkari főnökök, NATO vezetők katonai tiszteletadással történő fogadtatását, Magyarország lobogójának fel- és levonását, katonai kegyeleti feladatok és megemlékezések végrehajtását, a Szent Korona biztonsági és protokolláris őrzését, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai protokolláris objektum őrzési feladatait.
Számos alkalommal hajtott végre a Különleges Díszelgő Csoport parancsnokaként külföldi kiküldetéseket és nemzetközi díszelgési feladatokat, képviselve ezzel a Magyar Honvédséget (Lourdes 2004; Riga 2008, Prága 2007, 2016, 2022; Róma 2011; Milánó 2013; Mons 2022).
Külföldi katonai missziók tekintetében szolgált a NATO kötelékében Irakban (NATO Training Mission – Iraq, Bagdad 2006 – 10 hónap), mint kiképző és összekötő feladatokat ellátó tiszt. Továbbá az ENSZ katonai megfigyelő- és összekötő csoport parancsnokaként Cipruson (UNFICYP, 2017 – 1 év) teljesített szolgálatot, ahol alapvetően a szembenálló felek közötti közvetítés, tárgyalások megszervezése és lebonyolítása volt a feladata.
Tanulmányait a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Karán végezte, mint összfegyvernemi, gépesített lövész–mérnök-tanár hadnagy (1995–1999). A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett egyetemi külügyi szakértői végzettséget (2003–2005). A katonai karrier csúcsát jelentő képzését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Felsőfokú Vezetőképző Intézet, Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szakon (Vezérkari tanfolyam, KFSZTSZ‒30) folytatta (2020-2021).
Idegennyelvi tanulmányait – többek között – az Egyesült Királyságban, Bournemouth-ban végezte (2003). Részt vett a “Cooperative Nugget ’97” NATO gyakorlaton (Fort Polk, Louisiana, Amerikai Egyesült Államok), továbbá szolgálati feladatot hajtott végre Magyarország déli határszakaszánál is (2021).
Főbb kitüntetései:

  • Tiszti Szolgálati Jel II., III. fokozat
  • Békefenntartásért Szolgálati Jel (NATO, ENSZ)
  • Szolgálati Érdemjel arany, ezüst és bronz fokozat
  • Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati jel
  • Az év főtisztje 2013-ban (MH BHD)

Oktatási területek:katonai protokoll.


Prof.dr. NANOVFSZKY György (✟)

egyetemi tanár, ny.nagykövet

Tanulmányait Budapesten, majd a moszkvai Lomonoszov Egyetemen, illetve a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végezte 1967-ben, illetve 1968-ban.1981-től 5 éven át ENSZ tisztviselő Genfben, majd 1992-2005 között rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Oroszországban, Örményországban, Grúziában, Azerbajdzsánban, Türkmenisztánban, Üzbegisztánban, illetve Szingapúrban. 1996-tól a politológia tudomány doktora, 1998-tól a Finnugor Tudományos Akadémia és a San Marino-i Nemzetközi Tudományos Akadémia rendes tagja, professzor, egyetemi tanár.

2006-tól egyetemi oktató: kultúrák közötti kommunikációt, nemzetközi tárgyalástechnikát, nemzetközi szervezetek tevékenységét, valamint vallástörténetet tanít Budapesten több főiskolán, egyetemen. 2011-12.között a Fővárosi Önkormányzatnál a főpolgármester külpolitikai főtanácsadója.

Számos publikációja, tanulmánya és könyve jelent meg mind magyarul itthon, mind külföldön politológia, közgazdaságtan, vallástörténet, nyelvészet és tolmácsolástechnika, továbbá finnugorisztika témában.

Társadalmi funkcióit tekintve a Világkereskedelmi Szervezetek Szövetségének (WTCA) igazgatótanácsának tagja; a Magyarországi Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnöke és a Finnugor Népek Világkongresszusának alelnöke; A Nagy Imre Társaság alelnöke.

Oktatási szakterületek:
Vallástörténet, protokoll, kommunikáció,
kultúrák közötti kommunikáció, nemzetközi tárgyalástechnika, nemzetközi szervezetek tevékenysége.