Előadás a XVII. Nemzetközi Protokoll Kongresszuson

28 nov

Előadás a XVII. Nemzetközi Protokoll Kongresszuson

Időpont: 2018. november 19-21.
Helyszín: Santo Domingo, Dominikai Köztársaság
A tavalyi – Valladolid városában megrendezett konferencia előadást követően cégünk az Európai Protokoll Központ, mint az OICP – Nemzetközi Ceremónia és Protokoll Szövetség, a világkongresszus rendezője – hivatalos tagszervezete képviseletében Hossó Nikoletta ügyvezető tulajdonos és úgyis mint a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete egyesület elnöke vett részt és tartott szakmai előadást Dominikán.

A három napos rendezvényen több mint negyven ország 400 protokoll szakembere vett részt, hazánkat Hossó Nikoletta képviselte és tartott november 20-án angol nyelven előadást „Harmonizing Protocol – Diplomacy – Profession” címmel.
A rendezvény kiemelt előadója a november 19-i első napon Patrick Jepshon, Lady Diana kabinetfőnöke volt, aki a fél órás nyitóelőadásában – melynek címe: „Diana the Diplomat, Protocol Lessons for the 21st Century, From royal Journeys to Five Continents” – többek között szó esett Diana 1992. évi budapesti látogatásáról, melynek apropóján Hossó Nikoletta a megindító előadást követően személyesen is találkozott Jepshon úrral és az NPRSZ nevében informálisan meghívta egy budapesti látogatásra.
A harmadik nap kiemelt előadója Peter van Laere, az ENSZ protokollfőnöke volt, akivel elnök asszony az előadást megelőzően találkozott személyesen és invitálta egy szakmai előadásra Budapesten.
Bízunk abban, hogy a jövő évi kongresszuson ismét lesz alkalmunk személyesen részt venni és előadást tartani.
A kongresszus képes beszámolója a Facebook oldalon található: https://www.facebook.com/congresoprotocolo/?ref=br_rs
A kongreszus hivatalos weboldala: http://ciprosantodomingo.com.do/

Write a Reply or Comment