A KÜLÜGYBEN IS JÁRTUNK

21 okt

A KÜLÜGYBEN IS JÁRTUNK

A KJE nemzetközi és sportprotokoll szakos hallgatóival a gyakorlati képzés keretében

  1. október 16.

Nincs megállás az egyetemen sem!

Idén szeptemberben már a nyolcadik csoportot indítottuk a Kodolányi János Egyetemen a nemzetközi és sportprotokoll PG szakokon.

Az országos szinten is egyedülálló, két szemeszteres diplomás képzéseken kiemelt hangsúlyt fektetünk a szakemberek által tartott előadásokra és a protokoll szempontjából meghatározó helyszínek, intézmények látogatására.

Idén, október 16-án a Külgazdasági és Külügyminisztériummal kezdtük a gyakorlati programokat, ahol legutóbb 2018-ban és 2019-ben jártunk köszönhetően a KKM Protokoll Főosztályával a szakok indításakor, 2017-ben kialakított együttműködésnek.

A pandémia okán 2020-ban elmaradt program, illetve a korábbi években is voltak hallgatók, akik személyesen nem tudtak részt venni, éppen ezért az október 16-i helyszínbejárásra valamennyi, a KJE protokoll szakon végzett/abszolvált hallgató kapott meghívást és részvételi lehetőséget.

A szakmai vezetést a KKM protokollfőnök-helyettese, Schönwiesner Hajnal tartotta, aki 3 órán (!) keresztül részletesen beszélt a külügyi protokollról és mutatta meg a hallgatóknak és a kisérő oktatóknak a delegációs útvonalat és válaszolt fáradhatatlanul a hallgatói kérdésekre.

A frenetikus vezetést és a megtisztelő lehetőséget ezúton is köszönjük, bízunk abban, hogy jövő ősszel újfent lehetőséget kapnak hallgatóink a külügyminisztériumtól.

De a különleges oktatási nap itt nem ért véget!

A tanterembe visszaérve közel két órás előadást hallhattunk Csörget Zoltán rendőr alezredes úrtól a BRFK-tól a védett személyek biztosítása témában, valamint a vendéglátás protokolljáról dr. Török Róbert MKVM igazgató előadásában, melyeket ezúton is köszönünk.

Szakmailag igazán tartalmas nap volt!