„A PROGRAM A RENDEZVÉNY SZÍVE, A PROTOKOLL A LELKE” – ŐSZI MEGJELENÉS A DIPLOMATA MAGAZINBAN

15 nov

„A PROGRAM A RENDEZVÉNY SZÍVE, A PROTOKOLL A LELKE” – ŐSZI MEGJELENÉS A DIPLOMATA MAGAZINBAN

2019. október végén megjelent nyomtatott Diplomata Magazinban újfent megjelenési lehetőséget kapott a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete, melyet ezúton is köszönünk.
„Sikeres nyári félévzáró ünnepsége után a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ) megtartotta első őszi szakmai napját szeptemberben 26-án, a Pénzügyminisztériumban. Az esten Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter tartott előadást.
Ahogy előző cikkünkben is olvashatták, az NPRSZ hagyományos, nyári szünet előtti informális állófogadásra június 13-án az Europa Congress Centerben került sor.
A kiváló hangulatú találkozó alkalmat adott a közel száz fős tagság és a meghívott vendégek közötti kötetlen beszélgetésre, miközben megismerkedhettek a Laposa Borbirtok válogatott tételeivel Laposa Lilla segítségével.
Itt mutatta be Széchenyi Tímea kuratóriumi elnök a Gróf Széchenyi Család Alapítvány tevékenységét; minekután az NPRSZ elnöksége hivatalosan bejelentette: az őszi szezon első szakmai előadója Benkő Tibor honvédelmi miniszter lesz.
„43 év katonai múlttal rendelkezem, de azért most egy kicsit megilletődve állok itt” – kezdte meg előadását a miniszter, Horváth Attila alezredes, az NPRSZ elnökének felkonferálására. Benkő Tibor az eddigi egyik legemberibb, legszemélyesebb előadást tartotta az NPRSZ szakmai estjei között.
A már gyakorlott és a leendő protokoll szakemberek számára is hasznos gondolatokat és saját tapasztalatokat osztott meg. Minden szervezet és intézmény életében kiemelt jelentősége van a protokollnak és ezért valóban felkészült szakemberekre van szükség – mutatott rá. „A protokoll teljes embert igényel, mely a tudáson, a felkészültségen és az elhivatottságon alapul” – fogalmazott.
A miniszter a rendezvényszervezésről, mint a protokoll társszakmájáról is beszélt. Mint elmondta: a program a rendezvény szíve, amelynek meghatározott ritmusa van, és amit be kell tartani, a protokoll pedig a rendezvény lelke: elhivatottságunkat tükrözi, ami a belsőnkből fakad. (…)”
A teljes cikk a Diplomata Magazin weboldalán itt olvasható:
Köszönjük a megtisztelő megjelenési lehetőséget!

Write a Reply or Comment