A PROTOKOLL ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKEMBERE KÉPZÉS ŐSSZEL INDUL újra!

21 jan

A PROTOKOLL ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKEMBERE KÉPZÉS ŐSSZEL INDUL újra!

A PANNON EGYETEMMEL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN
2025. január 20.
Bár több helyen is hirdetik, az NPRSZ elnöke által megalkotott, akkreditált és szakvezetett képzés az NPRSZ oktatóival KIZÁRÓLAG A PANNON EGYETEMMEL (PE) indul újra, 2025 szeptemberében, 100% online formátumban. 
 
Megtévesztő módon helyenként Dr. Hossó Nikoletta nevét is feltüntetik, ezért megerősítjük, hogy az SZTNH által is oltalom alá helyezett, szerzői joggal védett tartalom felhasználására csak a PE Humántudományi Karának adtunk engedélyt. 
 
Több mint száz Protokoll és nemzetközi kapcsolatok, illetve Sportprotokoll és nemzetközi sportszakember végezte el és szerzett ezáltal a protokollszakma által hazai és nemzetközi szinten is elismert egyetemi diplomát, köszönhetően az alapítónak és az NPRSZ kiemelt szakoktatóinak.
 
 
Mi így járulunk hozzá az Alapszabályban megfogalmazott azon célhoz, miszerint az NPRSZ értékteremtő és értékközvetítő jelleggel tevőlegesen vesz részt a szakmai utánpótlás-neveléshez, és több mint 6 éve képezi a jövő gyakorlati protokollszakembereit, akiket mind az állami és a versenyszféra elismer és ezáltal évről évre keres.
 
 
Várjuk szeretettel tehát, amennyiben 
  • a protokoll területén szeretne elhelyezkedni, 
  • valóban releváns, naprakész, gyakorlati tudásra van szüksége, 
  • kiemelt, kurrens tapasztalattal rendelkező gyakorlati oktatóktól kíván tanulni,
  • online, a világ bármely pontjáról csatlakozna, 
  • már a tanulmányai során értékes kapcsolatrendszert szeretne kialakítani az NPRSZ jóvoltából,
  • részt venne TÉRÍTÉSMENTESEN az NPRSZ szakmai rendezvényein, mint mentorált hallgató,
  • további, csak NPRSZ tagok által elérhető hazai és nemzetközi programon kíván részt venni,
  • nem mellesleg a hazai szcéna elsőszámú civil szervezete, valamint
  • az állami és versenyszféra által egyaránt elismert tudásra és diplomára van szüksége,
úgy február 15-től jelentkezhet a PE weboldalán egy diploma birtokában.
Link hamarosan!
NPRSZ = TUDÁS, ÉRTÉK, KÖZÖSSÉG
Nincs megállás!