KÉZFOGÁS PANDÉMIA ESETÉN
VISSZATÉR A KÉZFOGÁS
BÉKÉS SZÁNDÉKOT JELZETT A LOVAGKORBAN
A kézfogás általában jobb kézzel történik, ami onnan ered, hogy ez a kéz volt a fegyvert forgató és az ezzel történő üdvözlés a fegyver nélküli békés szándékot jelentette a lovagkorban. Aztán hétköznapi szokás lett belőle, és nemcsak ott, de a diplomáciai körökben is általánosan elfogadottá vált találkozásoknál, búcsúzkodásoknál és szerződések „megpecsételődésének” utolsó gesztusaként is. A koronavírus terjedésének megakadályozására napjainkban ez a köszönési forma szinte teljesen megszűnt. Helyette olyan érintések jöttek be, amik korábban szűk baráti körben voltak szokásosak, mint az öklös vagy a könyökös, amik hasonlóan a két tenyér összecsapásához, Amerikából jött bohókás haveri üdvözlések, az egy brancsba tartozás jelei. A bokaérintést már a koronavírus hozta.
NEM MINDEN ORSZÁGBAN SZOKÁS AZ ÉRINTÉS
Az üdvözlésnél a szemkontaktus és plusz egy gesztus a lényeg. Ez lehet akár a kézfogás, meghajlás, kalapemelés vagy a bólintás.
– Az érintés, mint üdvözlési forma, a mi kultúrkörünkben általánosan elterjedt, pedig a diplomáciai körökben egy meghajlás is elegendő lenne, ahogy az más kultúrkörökben szokás – mondta a Borsnak Hossó Nikoletta az Európai Protokoll- és Rendezvényszervező Központ Kft. ügyvezető tulajdonosa.
– Az ázsiai országokban a meghajlás módozata és nagysága mutatja a tiszteletadás mértékét. Az iszlám országokban az eltérő neműek nem is fognak kezet, és Európában a nővel való kézfogás már az emancipáció eredménye – mondta a szakember.
VALLÁSI SZERTARTÁSBÓL ERED A PUSZI
A kelet-európai politikusok körében terjedt el a hármas puszilkodásos üdvözlés, ami a pravoszláv vallási szertartásból ered, és ezt a viselkedési mintát vette át aztán a politika is.
– A puszilkodásnak a magánéletben kellene maradnia. Én az öklös pacsit is helytelenítem, mert akkor is csupasz bőrfelületek érintkeznek, és ugyanott vagyunk, mint a tenyérrel érintkezésnél. A vírus érkezése után szokássá vált öklözés és könyökérintés komoly üzletembereknél elképzelhetetlen. A könyök összeérintésnél is mindenki elneveti magát. Azt gondolom, rövidesen helyre fog állni a világ rendje, és ahogy a kötelező távolságtartás megszűnik, visszatérünk a régi normákhoz – mondta Hossó Nikoletta.