NEMZETKÖZI KONFERENCIA NYITÓELŐADÁS ÉS JAVASLAT A PROTOKOLL VILÁGNAPJÁRA
80 országból több százan követték a háromnapos online konferenciát
- május 27.
A World Protocol Organisation idén május 27-29. között rendezte meg második világkonferenciáját – a jelenlegi helyzetre tekintettel online.
50 előadó 70 ország képviseletében tartott prezentációkat párhuzamosan két virtuális teremben.
Az ünnepélyes megnyitó május 27-én, argentin idő szerint reggel 9 órakor kezdődött (magyar idő szerint 14.00 órakor) és a rendezvény első előadója (Keynote Speaker) Hossó Nikoletta, az NPRSZ alapító elnöke, a Világszervezet alapító tagja volt, aki két különleges bejelentést is tett prezentációja előtt.
A közel egy órás angol nyelvű előadásában először bemutatta a két héttel ezelőtt indított „World Protocol Magazine” című online szakmai folyóiratot és felhívta a figyelmet az első szám kiemelt tartalmaira: Lady Diana egykori kabinetfőnöke, Patrick Jephson által írt cikkre, interjú Miri Jakinnal, aki fél évszázadon keresztül volt a Knesset protokollfőnöke, a Protokoll Világszervezetét bemutató cikkre, de volt szó a közelgő budapesti eucharisztikus kongresszusról és a pápalátogatásról, a Hungarikumokról, az űrdiplomáciáról és egy nemrégiben megjelent angol nyelvű protokollkönyvről is.
Ezt követően egy különleges javaslattal élt: legyen nemzetközi szintű elismerése és világnapja a protokollnak és a protokoll szakembereinek egyaránt.
Felhívással élt a szervezet valamennyi tagja és a konferencia résztvevői felé, miszerint széleskörű szakmai összefogással, és a nemzetközi szervezet általi elismeréssel elérhető, hogy a javaslat valóban eljusson az ENSZ Közgyűlése elé megvitatásra és szavazásra.
Május 11-ét javasolta az „International Day of Protocol and Protocol Professionals” elfogadására, melyet a több száz résztvevő rendkívüli támogatása követett. A dátum kiválasztásának alapja több történelmi esemény, köztük a legjelentősebb 330. május 11-e, Konstantinápoly megalapítása, a bizánci birodalom fővárosa, a bizánci görög eredetű protokoll terminus bölcsője.
A bejelentést követő napon több ENSZ diplomata és korábbi ENSZ protokollfőnök is támogatásáról biztosította Nikolettát, aki a konferencia záróakkordjaként elfogadott deklarációt is megszövegezte, melyben számos diplomáciai és szakmai indokkal támasztotta alá a kezdeményezés létjogosultságát.
Fő előadásának címe: „Ladies in Diplomacy and Protocol – from Objectificatioon to Superpower”– amelyben szintén számottevő történelmi adattal és szakmai tartalommal, valamint releváns vizuális elemmel kiegészülve vezetett végig a második világháborútól a legutóbbi amerikai elnökválasztásig, az 1970-es londoni szépségversenytől a tokiói olimpiai incidensig és tette közzé valamennyi, a protokoll és a diplomácia területén elvárt és ideális „szuperkészségeket”.
Az első 20 perc, azaz a megnyitó, a magazin bemutatása és a protokoll világnapjának bejelentése – zenei aláfestéssel, az alábbi rövidített videóból 1-2 percben megtekinthető:
https://www.facebook.com/escuelaweddingplannerdesign/posts/4738107226204406