PRO BONO HIVATALI PROTOKOLL ELŐADÁSSOROZAT

14 Júl

PRO BONO HIVATALI PROTOKOLL ELŐADÁSSOROZAT

Sikeresen indult a pandémia utáni protokoll előadás Hatvanban
2020. július 7.
 
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete tavaly májusban írt alá együttműködési megállapodást Hatvan város polgármesterével, melynek keretében a szervezet felajánlotta szakmai kapacitásait a városvezetés és a hivatal munkatársai számára.
 
A program előkészítésében és megvalósításában nyújtott értékes közreműködéséért a felek ezúton is köszönetüket fejezik Fekete Gábornak, az NPRSZ alapító tagjának.
A nyáreleji kabinetegyeztetések eredményeként kialakult a végleges tematika és résztvevői kör.
 
A négy alkalmas, duplaórás pro bono előadássorozatot Hossó Nikoletta, az NPRSZ alapító elnöke vállalta, aki július 7-én megtartotta az első, szakmai alapozó tréninget.
 
A program témái az előzetes igényfelmérés alapján – inter alia – a következők: viselkedéskultúra aktivái, diplomácia és protokoll alapismeretek, tárgyalások, találkozók és vendéglátással egybekötött rendezvények protokoll vonatkozásai, rangsorolások, ültetésrendek, szóbeli kommunikációs ismeretek, írásbeli kommunikáció formai-tartalmi előírásai.
 
A programot és az irásbeli vizsgát sikeresen abszolválók Horváth Richárd polgármester és Hossó Nikoletta NPRSZ alapító elnök aláírásával ellátott díszoklevelet vehet át.
 
Köszönjük a megtisztelő bizalmat, jövő héten folytatjuk!
Nincs megállás!

Write a Reply or Comment