<h1 class="entry-title">Category: Kezdőlap</h1>
15 nov

A PROTOKOLL SZAKEMBEREK SZEREPE ÉS A PROTOKOLL JELENTŐSÉGE A HIVATALOS KAPCSOLATOKBAN

Ezzel a címmel tartottunk előadást a Selye János Egyetem felkérésére 2019. november 6-án Komarnoban a Tudomány és technika hete rendezvénysorozat keretében.
Az egyórás előadás során a megjelent hallgatókkal és oktatókkal ismertettük a protokoll szakterület jelentőségét és szerepét a belföldi- és bilaterális, valamint multilaterális kapcsolattartás során, egyúttal részletesen szóltunk a szakemberekkel szemben támasztott szakmai- emberi követelményekről, és a kompatibilitáshoz szükséges képességekről, készségekről.
Vázoltuk a változó világhoz adaptívan viszonyuló protokoll-tendenciákat,…
15 nov

PROTOKOLL AZ INTERNATIONAL SWIMMING LEAGUE (ISL) BUDAPESTI RENDEZVÉNYÉN

Az öttusa világbajnokság sikeres megrendezését követően érkezett hozzánk a felkérés az október 26-27. között megrendezett International Swiming League nemzetközi úszóversenysorozat budapesti állomásának kétnapos eseményére, melyet örömmel vállaltunk.
A protokollfőnöki megbízás többek között az alábbi  feladatokat foglalt magába az előkészítés során:  névre szóló,  angol és magyar nyelvű  VVIP – és VIP meghívólevelek megfogalmazása, majd jóváhagyást követően azok kiküldése elektronikusan.; a folyamatosan beérkező RSVP visszajelzések napra pontos követése. Az eseményen az akkreditációs kártyák ellenőrzését,…
15 nov

HIVATALI PROTOKOLL ELŐADÁS KAPOSVÁRON

Idén ősszel kaptunk felkérést a 2019. október 29-re ütemezett 10 órás hivatali protokoll előadás megtartására Kaposváron, melyet örömmel vállaltunk.
A 2 x 5 órás dinamikus tempójú képzés során a 9 PPT diasor segítségével eljutottunk az alapoktól egészen a protokoll különböző szakterületeinek bemutatásáig, végigvezetve a résztvevőket a leggyakoribb gyakorlati szituációkon keresztül a hatékony, diplomatikus, valamint a protokoll szabályainak is megfelelő szóbeli és írásbeli kommunikáció-, rendezvényszervezés és hivatali munkavégzés folyamataiba.
Köszönjük szépen a megtisztelő bizalmat!…
24 okt

MTI közlemény a Diplomácia és protokolltörténeti kiállításról

A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ) szeptemberi szakmai napján – melyen a honvédelmi miniszter tartott előadást – Horváth Attila elnök bejelentette, hogy a tervezettnél korábban, 2020 januárjában nyílik hazánk első, diplomácia és protokolltörténeti időszaki és vándorkiállítása a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum társszervezésében.
A beltartalom meghatározása, valamint a bemutatásra szánt műtárgyak gyűjtési munkálatai Hossó Nikoletta, az NPRSZ alapító elnökének ötlete és kezdeményezése nyomán tavasszal megkezdődtek.
A cél precedenst teremtve bemutatni a diplomácia és protokoll területeit,…
02 okt

SPORTPROTOKOLL INTERJÚ AZ M4 SPORTBAN

A UIPM Öttusa Világbajnokság előtt héten az M4 Sport Öttusa magazin műsorában többek között arról beszélgettünk Szentes Richárddal, miszerint H.S.H. II. Albert monacói herceg is tiszteletét teszi a sporteseményen.
Minden ami sportprotokoll, röviden, érthetően, velem. Az interjút a Magyar Öttusa Szövetségben, valamint a helyszínen a Kincsem Parkban rögzítettük.
Köszönjük a megtisztelő érdeklődést!
02 okt

PROTOKOLL-VARÁZSLAT: INTERJÚ A SIKERES NŐK LAPJÁBAN

Aigner Iván tollából egy 4 oldalas összefoglaló cikk jelent meg a Sikeres Nők Lapjának májusi számában.
Az interjú bővített változatban megjelent digitálisan a Diplomácia Mindenkinek weboldalon augusztusban, szintén Aigner Iván megfogalmazásában, mely elérhető itt:
„A protokoll minden bizonnyal azt kívánná meg, hogy tárgyilagosan mutassam be a Sikeres Nők Lapja legújabb számában megjelent interjúm alanyát. Szerencsére, mivel jelen esetben nem kötnek szigorú szabályok,…
02 okt

ÜZLETI PROTOKOLL ELŐADÁS SZÉKELYUDVARHELYEN

1 nappal az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetői és ügyintézői részére tartott egy éves előadássorozat szeptemberi képzési napjai után felkérést kaptunk 45 perces előadás megtartására „Viselkedéskultúra és protokoll az üzleti életben” címmel a Harghitai Business Centerben Székelyudvarhelyen. Az inkubációs házban olyan kiváló előadók mellett kaptunk lehetőséget, mint Tonk Emil, dr. Kádár Annamária vagy Sebastian Tamas.
A remekbe szabott konferencia teltházas volt, ahogy szoktuk mondani: a csillárról is lógtak – dicséri ez a helyi szervezőket….
29 szept

II. ALBERT MONACÓI HERCEG LÁTOGATÁSA – PROTOKOLL A UIPM ÖTTUSA VILÁGBAJNOKSÁGON

1 nappal a sikeres Európai Maccabi Játékok zárónapjának eredményhirdetései után máris megkezdődött az előkészítő munka az öttusa világbajnokság szervezőbizottságában.
A protokollfőnöki megbízás számos tevékenységet és feladatot foglalt magában, melynek során elláttuk a rendezvényt megelőző hetekben a névreszóló, összesen közel félezer VVIP – és VIP, valamint tiszteletjegyes meghívólevél összeállítását és kiküldését, a, folyamatosan beérkező RSVP visszajelzések napra pontos követését és az így elkészült akkreditációs kártyák biztosítását.
Ezzel egyidőben elvégeztük az eredményhirdetések előkészítését,…
29 szept

EREDMÉNYHIRDETÉSEK A 15. EURÓPAI MACCABI JÁTÉKOKON

Közvetlenül az első sikeres junior tornász világbajnokság után felkérést kaptunk a július 29  – augusztus 7. között megrendezett Európai Maccabi Játékok éremátadó ceremóniáinak előkészítésére és teljes körű lebonyolítására.
A feladat eredményhirdetés szempontból is rendkívüli volt, hiszen közel 3000 sportoló vett részt hazánk legnagyobb multisport eseményén, ahol összesen 22 sportágban, több korcsoportban, férfi-női és vegyes, egyéni, páros és csapatkategóriában is kellett eredményt hirdetni, mindösszesen három nap alatt, több helyszínen, úgy mint labdarúgás, kosár- és röplabda,…
29 szept

PROTOKOLL AZ ELSŐ JUNIOR TORNÁSZ VILÁGBAJNOKSÁGON

2019. június 25-31 között Győrben rendezte a Magyar Torna Szövetség a Nemzetközi Torna Szövetséggel együtt az első junior tornász világbajnokságot.
A közel egy hetes rendezvény bővelkedett protokoll feladatokban, melyre cégünk képviseletében Hossó Nikoletta kapott megbízást.
A protokollfőnöki feladatok magukba foglalták a meghívott magas rangú állami meghívottak, nemzetközi és magyar sportvezetők fogadását és ellátását, az ünnepélyes eredményhirdetések operatív megvalósítását, a nyitó- és záróünnepség koordinálását, a kísérő – étkezéssel egybekötött –…