<h1 class="entry-title">Category: Kezdőlap</h1>
27
jún
2019. június 22-én 22 hallgató tett sikeres államvizsgát a Kodolányi János Egyetem Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere, valamint a Sportprotokoll és nemzetközi sportrendezvények szakembere szakirányú továbbképzési szakokon. Az államvizsga bizottságának tagjai voltak: dr. Hoffmann Orsolya, rektorhelyettes, Hossó Nikoletta, szakalapító, oktatásszervező, Karger Kocsis László és Horváth Attila oktatók.
A rendkívül felkészült hallgatók a korábban megadott – valóban mindenre kiterjedő, a képzés teljes tananyagát felölelő – tételekből vizsgáztak prompt kérdésekre is válaszolva, illetve védték meg diploma munkáikat….
27
jún
Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete alapító elnöke, az Európai Protokoll Központ tulajdonos ügyvezetője 2019. június 22-én a Kodolányi János Egyetem rektora felterjesztésére az egyetem Szenátusa határozatával címzetes egyetemi docens kinevezést vett át.
A címet több éves, az egyetemen végzett oktatási, valamint a Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere, illetve a Sportprotokoll és nemzetközi sportrendezvény szakembere szakok alapításáért, és 2017 óta végzett oktatásszervezői tevékenységének sikeres ellátásáért kapta, mellyel hozzájárul az egyetem jó hírének öregbítéséhez….
27
jún
NINCS MEGÁLLÁS!
A Diplomatic Magazine júniusi számában dupla oldalon jelent meg képes összefoglaló cikk a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete sikeres szakmai programjairól.
A jól ismert angol-magyar nyelvű magazinban helyet kapott a Pénzügyminisztériumban megrendezett előadások és kerekasztal-beszélgetések résztvevői és témakörei, így dr. Suha György KKM miniszteri biztos, NPRSZ alapító tag, dr. Lovassy Tamás, volt miniszterelnöki tanácsadó, NPRSZ alapító tag, prof. Martonyi János, volt külügyminiszter, dr. Sabjanics István, Belügyminisztérium, Pomozi Sándor, Köztársasági Elnöki Őrség,…
29
máj
A Karc FM Karcolat című műsorában Petz Margó vendége Hossó Nikoletta, az Európai Protokoll Központ ügyvezető igazgatója, a Nemzetközim Protokoll Szakemberek Szervezetének alapító elnöke.
Időpont: 2019. május 27.
Védjegye a nemzetköziség. Dolgozott kaszinóban és tengerjáró hajón, bejárt 70 országot. Több nyelven beszél, és folyamatosan tanul. Hivatása és szenvedélye a protokoll, az etikett világa. Állandó előadó az államigazgatásban dolgozók továbbképzésein, rangos nemzetközi sportversenyek kihagyhatatlan munkatársa….
29
máj
A Pénzügyminisztériumban tartott előadást Horváth Richárd polgármester, aki Hatvan jelenét és jövőjét mutatta be az érdeklődőknek.
02
máj
Életem meghatározó pillanata lesz Csíksomlyón önkéntesként szolgálni a szentatyát – fogalmazott a Romkat.ro-nak a Budapesten élő Hossó Nikoletta. A pápalátogatásra önkéntesnek jelentkező szerint az ilyen típusú társadalmi részvételt mindenképpen ösztönözni kell, főleg, ha ez páratlan lelki élménnyel is párosul.
A teljes interjú az alábbi hivatkozásra kattintva olvasható: https://romkat.ro/2019/04/30/onkentesseg-csiksomlyon-penzben-felbecsulhetetlen-ertek/
03
júl
19 új hallgatónk szerzett diplomát a Kodolányi János Főiskolán
Időpont: 2018. június 23.
Nem volt könnyű dolga a nemzetközi protokoll és a sportprotokoll szakos hallgatóknak június 23-án szombaton, mikor is az előzetesen megadott átfogó tételsorból kellett felelniük, és a konzulens, illetve az opponens által értékelt diploma munkát kellett megvédeniük.
Hallgatóink magas szintű felkészültsége minden várakozásunkat felülmúlta….
17
nov
Nyilvános vendégelőadás november 16-án a Hatvany Lajos Múzeumban
Zsúfolásig megtelt a Hatvany Lajos Emléktár díszterme, ahol Fekete Gábor oktatónk az Európai Unió protokolljáról tartott előadást, majd Hossó Nikoletta a hazai rendezésű világesemények protokoll kulisszatitkaiba engedett bepillantást mindazok számára, akik megjelentek.
A program a nagy érdeklődésre, így a nagyszámú regisztrált vendégek helyfoglalása után pici csúszással indult,…
03
nov
A hazai rendezésű világesemények protokollja