<h1 class="entry-title">Category: Szakmai előadások</h1>
25
okt
2020. október 10-én tárlatvezetéssel egybekötött előadást tartottunk
2020. október 10.
Kifejezetten személyvédelmi képzésben résztvevő hallgatók számára tartottunk általános viselkedéskultúra és személyvédelmi protokoll témában előadást a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeuban.
A délelőtt folyamán közel három órás tárlatvezetés során mutattuk ve dr. Török Róbert, a múzeum igazgatóhelyettesével a protokoll szakterületeit és kapcsolódó használati- és dísztárgyait a Protokoll és diplomácia c. kiállításon.
Az ebédszünet után a politika –…
05
okt
2020. október 1-én Hossó Nikoletta képviselte hazánkat a Foro Mundial de Protocolo három napos konferenciáján – élő bejelentkezés a Protokoll kiállításról
2020. október 1.
Az argentin nemzeti protokoll szervezet rendezte idén a World Protocol Forum nemzetközi konferenciát – online, az utazási restrikciókra tekintettel – ahol közel 30 ország szakemberei, professzorai tartottak előadást október 1-3. között.
Európából Spanyolország, Portugália, Oroszország, Belgium és Ausztria mellett képviselte Magyarországot a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete alapító elnökeként….
30
szept
A KJE-n hatodik évfolyam indult a diplomás protokoll szakokon
2020. szeptember
Bennünket is meglepett, hogy idén szeptemberben mind a protokoll és nemzetközi kapcsolatok és a sportprotokoll és nemzetközi sportrendezvény szakembere szak ilyen népszerű!
A két szakra összesen 30, a keresztféléves hallgatókkal együtt közel 40 hallgató kezdte meg tanulmányait szeptember 19-én.
A képzés oktató javarészt az NPRSZ tagjai, akik összesen 10 tárgyban adják át sokévi tapasztalataikat,…
03
szept
Az OICP argentin nemzeti szervezete idén digitális konferenciát szervez
- augusztus 31.
Nincs megállás nemzetközi szinten sem!
Augusztus közepén az OICP (Organización Internacional de Ceremonial de Protocolo / Nemzetközi Ceremónia és Protokoll Szövetség) argentin nemzeti protokoll szervezete hazánk képviseletében Hossó Nikoletta OICP tagot kérte fel, hogy a több mint 30 ország részvételével, elismert nemzetközi szakemberekkel tervezett – a pandémiára tekintettel – digitális konferencián tartson előadást.
A megtisztelő felkérést elfogadva az október 1-3….
19
aug
A pro bono képzés résztvevői mind sikeresen abszolváltak
2020. augusztus 18.
Nincs megállás!
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete nevében is köszönjük a megtisztelő bizalmat. Örülünk, hogy az együttműködés keretében megvalósult előadássorozat Hossó Nikoletta vezetésével valóban hasznos volt és ezúton is segíthettük az Önkormányzat munkatársainak napi munkavégzését.
A négy alkalmas képzés élmény volt számunkra is, igazi csapatépítő tréning remek hangulatban;…
16
júl
A pandémia után tervezett protokoll előadássorozat hamarosan elindul
2020. február – jelenleg
Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba úr 2019 év elején irányunkba tett megtisztelő felkérését elfogadva a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete képviseletében és annak alapító okiratában megfogalmazott szakmai célkitűzéseknek megfelelően – eredetileg márciusra tervezetten, de a pandémia okán későbbre halasztva – pro bono előadásokat fogunk tartani a Dunakeszi Diák Akadémián, amint az egészségügyi protokoll is lehetővé teszi a résztvevők számára a személyes megjelenést….
14
júl
Sikeresen indult a pandémia utáni protokoll előadás Hatvanban
2020. július 7.
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete tavaly májusban írt alá együttműködési megállapodást Hatvan város polgármesterével, melynek keretében a szervezet felajánlotta szakmai kapacitásait a városvezetés és a hivatal munkatársai számára.
A program előkészítésében és megvalósításában nyújtott értékes közreműködéséért a felek ezúton is köszönetüket fejezik Fekete Gábornak, az NPRSZ alapító tagjának….
12
jún
A Budapesti Corvinus Egyetem Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma Szakmai Tanácsának és a Szakkollégium Tagságának köszönőlevele (idézzük)
2020. június 11.
„Kedves Hossó Nikoletta!
A Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma Szakmai Tanácsának és a Szakkollégium Tagságának nevében, köszönetünk és hálánk jeléül, kérjük fogadja el tőlünk Tagságunk és Kommunikációs Szekciónk által készített ajándékkártyát.
Köszönjük egész féléves munkáját,…
29
máj
Hagyományos és online oktatás-sorozat protokoll és rendezvényszervezés témában
2020. március – június
Nincs megállás!
2020 márciusában kezdődött – és a megváltozott helyzetre tekintettel online platformon jelenleg is folyik oktatás két kiemelt bank munkatársai számára.
A felkérést örömmel vállaltuk, hiszen több éves sikeres protokoll és rendezvényszakmai tapasztalatainkon nyugvó gyakorlati ismereteinket szívesen osztjuk meg oktatási céllal.
Az intenzív és informatív tréning témái inter alia: viselkedéskultúra aktivái,…
12
máj
A Gyakorlati Diplomáciai Szakkollégiuma (GYDSZ) hallgatói felkérésére tartottuk meg a „Protokoll a gyakorlatban” c. kurzust
2020. február – március
A Budapesti Corvinus Egyetem GYDSZ hallgatói év elején kerestek meg írásban bennünket azzal a kéréssel, hogy a tavaszi szemeszterben nemzetközi-, állami-diplomáciai- katonai- vallás- sportprotokoll, valamint rendezvényszervezés témakörökben tartsunk előadás-sorozatot.
Bokor Balázs nagykövet és Hossó Nikoletta c. egyetemi docens megosztva tartotta meg a pro bono órákat –…