Szakmai együttműködés a Magyar Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Múzeummal
Polgármesteri elismerés a „Diplomácia és protokoll” versenyért
PROTOKOLL A KÖZIGAZGATÁSBAN
Időpont: 2018. november – 2019. december
Összesen egy éves előadássorozat megtartására kaptunk megtisztelő felkérést, melyet örömmel vállaltunk.
Az egyes oktatási napokon a megbízás alapján eltérő munkakörökben és beosztásokban dolgozó tisztviselők számára tartottunk lendületes tempóban, rendkívül intenzív képzéseket.
A továbbképzés a közszolgálat specifikus protokoll ismeretek elsajátítására, illetve az ehhez kapcsolódó kommunikációs ismeretek,…
Sikeres volt az első Diplomácia és protokoll verseny
A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első Diplomácia és protokoll című, meghívásos szakmai versenye a Szent István Egyetem (SZIE) Gödöllői Campusán, ahol a részt vevő 11 csapatnak közel 4 órán keresztül kellett összemérnie tudását a legkülönbözőbb diplomáciai és protokoll szabályokban. Ehhez hasonló eseményt még nem rendeztek hazánkban. Ezzel egyidőben Gödöllőn a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (SZIE GTK) stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével (NPRSZ), amelyben a két intézmény a jövőre nézve kölcsönösen adja össze a rendelkezésükre álló kapacitásukat elsősorban az oktatás,…
Úttörő jellegű diplomácia és protokoll verseny a gödöllői egyetemen
A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első Diplomácia és protokoll című, meghívásos szakmai versenye a Szent István Egyetem (SZIE) Gödöllői Campusán, ahol a részt vevő 11 csapat közel 4 órán keresztül mérte össze tudását a legkülönbözőbb diplomáciai és protokoll szabályokban. A Diplomácia és protokoll verseny úttörőnek számít, mivel ehhez hasonló eseményt még nem rendeztek hazánkban.
A verseny végeredménye: 1. Budapesti Corvinus Egyetem 2. Kodolányi János Egyetem III. csapat 3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem I….
Hazánkban úttörő jellegű Diplomácia és protokoll versenyt rendeztek
A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első Diplomácia és protokoll című, meghívásos szakmai versenye a Szent István Egyetem (SZIE) Gödöllői Campusán, ahol a részt vevő 11 csapatnak közel 4 órán keresztül kellett összemérnie tudását a legkülönbözőbb diplomáciai és protokoll szabályokban. A Diplomácia és protokoll verseny úttörőnek számít, mivel ehhez hasonló eseményt még nem rendeztek hazánkban. Ezzel egyidőben Gödöllőn a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (SZIE GTK) stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével (NPRSZ),…
ÚJABB MEGJELENÉS A DIPLOMATA MAGAZINBAN
Öröm és megtiszteltetés egyben, hogy a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete szeptember 12-én rendezett első őszi szakmai napjáról duplaoldalas, angol-magyar nyelvű összefoglaló jelenhetett meg a jól ismert Diplomatic Magazine 2018. október 26-án megjelent számában.
Előadás a XVII. Nemzetközi Protokoll Kongresszuson