A Pénzügyminisztériumban tartott előadást Horváth Richárd polgármester, aki Hatvan jelenét és jövőjét mutatta be az érdeklődőknek.
A Pénzügyminisztériumban tartott előadást Horváth Richárd polgármester, aki Hatvan jelenét és jövőjét mutatta be az érdeklődőknek.
Életem meghatározó pillanata lesz Csíksomlyón önkéntesként szolgálni a szentatyát – fogalmazott a Romkat.ro-nak a Budapesten élő Hossó Nikoletta. A pápalátogatásra önkéntesnek jelentkező szerint az ilyen típusú társadalmi részvételt mindenképpen ösztönözni kell, főleg, ha ez páratlan lelki élménnyel is párosul.
A teljes interjú az alábbi hivatkozásra kattintva olvasható: https://romkat.ro/2019/04/30/onkentesseg-csiksomlyon-penzben-felbecsulhetetlen-ertek/
A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első Diplomácia és protokoll című, meghívásos szakmai versenye a Szent István Egyetem (SZIE) Gödöllői Campusán, ahol a részt vevő 11 csapatnak közel 4 órán keresztül kellett összemérnie tudását a legkülönbözőbb diplomáciai és protokoll szabályokban. Ehhez hasonló eseményt még nem rendeztek hazánkban. Ezzel egyidőben Gödöllőn a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (SZIE GTK) stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével (NPRSZ), amelyben a két intézmény a jövőre nézve kölcsönösen adja össze a rendelkezésükre álló kapacitásukat elsősorban az oktatás,…
A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első Diplomácia és protokoll című, meghívásos szakmai versenye a Szent István Egyetem (SZIE) Gödöllői Campusán, ahol a részt vevő 11 csapat közel 4 órán keresztül mérte össze tudását a legkülönbözőbb diplomáciai és protokoll szabályokban. A Diplomácia és protokoll verseny úttörőnek számít, mivel ehhez hasonló eseményt még nem rendeztek hazánkban.
A verseny végeredménye: 1. Budapesti Corvinus Egyetem 2. Kodolányi János Egyetem III. csapat 3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem I….
A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának győzelmével zárult Magyarország első Diplomácia és protokoll című, meghívásos szakmai versenye a Szent István Egyetem (SZIE) Gödöllői Campusán, ahol a részt vevő 11 csapatnak közel 4 órán keresztül kellett összemérnie tudását a legkülönbözőbb diplomáciai és protokoll szabályokban. A Diplomácia és protokoll verseny úttörőnek számít, mivel ehhez hasonló eseményt még nem rendeztek hazánkban. Ezzel egyidőben Gödöllőn a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (SZIE GTK) stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével (NPRSZ),…